A Jászmetál 2000 Kft. nevében és tevékenységében is erősen kötődik a jász hagyományokhoz, és büszkén vállalja „származását”. A jászok IV. Béla által a XIII. századi mongol dúlás utáni időkben betelepített népcsoport. Kultúráját és hagyományait 8 évszázadon keresztül megőrizte. A jászok jelképe a Lehel kürtje, amely egy elefántagyarból faragott népi kürt.
Kezdetekben egyéni vállalkozásként kerültek előállításra az első acélszerkezetek, melynek gyártása a Jászjákóhalmi telephelyen történt
A magánvállalkozás nem tette lehetővé a későbbiekben kialakult partnerkapcsolat megfelelő ellátását, ezért kedvezőbbnek bizonyult az egyéni vállalkozás átalakítása Korlátolt Felelősségű Társasággá
Jászberényi telephelyen levő szaküzlet megnyitása, Bercsényi úti Vasbolt néven, melyet a jászsági kistérség egyik legforgalmasabb, legismertebb boltjaként ismernek már és széleskörű termékpalettával szolgálja ki Vásárlóit jelenleg is, továbbá a gyártásához felhasznált anyagokat és gépeket a szaküzletben kialakult kapcsolatrendszeren keresztül lényegesen olcsóbban elérhetővé vált
Jászalsószentgyörgyi telephely megvásárlása, amihez 2008-tól egészen 2014-ig hozzávetőlegesen 200 millió forint beruházásba került az új telephely fejlesztése, amellyel a településnek munkahely-teremtés célját tekintve is megállta a helyét, mára már több, mint 30 alkalmazott dolgozik a cégben
Jászalsószentgyörgyi telephelyre került beruházásra, mely azóta már gyártóüzemként működik
szintén a Jászalsószentgyörgyi telephelyre került beruházásra, a gyártóüzem kapacitás növelés elérése céljából, melyhez már az előkészítő csarnok is elkészült, biztosítva ezzel a megbízhatóságot, minőséget, pontosságot
újabb fejlesztés a Jászalsószentgyörgyi telephelyen, mely az eddigi beruházásokat tekintve a cég történetének legnagyobb beruházási programja, melyhez a "kész termék" beruházásaként új szemcseszóró csarnok építése volt a cél, amivel a meglévő és leendő Megrendelőknek egyaránt szélesebb szolgáltatási palettát tud nyújtani
szintén ide tartozik a Jászalsószentgyörgyi telephely további fejlesztéséhez a a lézervágó gép beszerzése, mellyel a munkafolyamat gyorsítását, egyben kapacitását segíti
a Megrendelők elszállításának segítségéül, illetve anyagmozgatás céljait tekintve a Jászberényi és Jászalsószentgyörgyi telephelyen a további fejlesztések elérése érdekében különböző targoncák beruházása valósult meg
A vállalat tulajdonosa és ügyvezetőjeként hosszú évek óta úgy próbálom építeni, fejleszteni cégemet, hogy a Megrendelőink minél komplexebb szolgáltatást kapjanak. Ennek érdekében a cég négy területre tagolódik – acélszerkezet gyártás, építőipari tevékenység, műszaki kereskedelmi szaküzlet és ennek online megjelenés biztosítása, működtetése (webshop). Nagy hangsúlyt fektetek a szolgáltatások minőségére, és folyamatos javítására, ezért elsődlegesnek tartom Megbízóink elvárásainak, rövid és hosszú távú igényeinek kielégítését a szervezésben és a fejlesztések terén is. Berendezéseinket, és rendszerünket évről évre folyamatosan fejlesztjük vezető szakembereink tanácsával. A vállalat folyamatos fejlődése köszönhető a stabil pénzügyi háttérnek, a jó kapcsolattartásnak, és a vevői kör folyamatos bővülésének. Munkavállalóink nagyban hozzájárulnak a cég sikeréhez. Velük szembeni fő követelmények: megbízhatóság, magas szintű elméleti, és gyakorlati ismeretek, megfelelő szakmai tapasztalat. Évről évre különböző szakmai képzéseket biztosítunk részükre, melyek hozzájárulnak a szolgáltatásaink javulásához. A gyártáshoz felhasznált anyagokat a műszaki boltban kialakult kapcsolatrendszeren keresztül lényegesen olcsóbban tudom beszerezni, mint a versenytársaim. Ezzel is az Önök és leendő Vásárlóink, Megrendelőink érdekeit szolgálva.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
We would like to hear from you with any feedback about our website or products.
ÜBER UNS
Über uns
Die Firma„ Jászmetál 2000 Kft. wurde
in 1998 gegründet als Einmann Unternehmen .
In 2000 wurde als GmbH registriert.
Mitarbeiterzahl 44
Jahresumsatz 2.8M Euro (2019)
Eigentümer und Geschäftsführer
Herr Attila LASZLO
”Seit Jahren arbeite ich daran, meine Firma
so aufzubauen und zu entwickeln, dass die Auftraggeber
eine komplexe Dienstleistung erhalten. Aus diesem Grund
besitzt das Unternehmen
4 verschiedene Geschäftsbereiche:
Stahlbau, Spanabhebende Bearbeitung Bauindustrie, Haushalts-und Indrustrieartikel,
Webshop.
Das Grundmaterial
können wir auf Grund
langjähriger Kontakte kostengünstiger als unsere Konkurenz einkaufen. Wir bauen
auf gegenseitig vorteilhafte Geschäfte. Ich bin mir sicher, daß Ihr Unternehmen und meine Firma zusammen
erfolgreich werden.
Zur Zeit sind
wir einer der dynamischsten Unternehmer der Region. Das Wachstum
beträgt 5-8% pro Jahr, was wir
duch die Erweiterung des Kundenkreises erreichen.
Wir legen
großen Wert auf die Qualität unserer Dienstleistungen und auf die ständige Verbesserung.
Daher ist die Erfüllung der Ansprüche unserer Kunden von
größter Bedeutung auch bei
der kurz-und langfristigen Entwicklung von System und Technik. Die stetige Einwicklung unserer Gesellschaft
beruht auf dem stabilen finanziellen Hintergrund, der effektiven und präzisen Arbeit,
dem guten Kontakt zu den Kunden sowie der stetigen Erweiterung des Kundenkreises.
Unsere Mitarbeiter
tragen maßgeblich zum Erfolg des Unternehmens bei. Wir stellen ihnen gegenüber folgende Anforderungen: Zuverlässigkeit,
hohe Qualifikationin
Theorie und Praxis, Berufserfahrung. Jedes Jahr nehmen unsere Mitarbeiter andiversen
Weiterbildungen teil. Wir haben große Erfahrungen sowohl bei der Einzel- als auch
bei der Serienfertigung.
Wir stehen
den Herausforderungen unserer Kunden mit 15-jähriger Betriebserfahrung zur Verfügung.
Wir machen Einzel-sowie Serienfertigung vom Zuschnitt bis zur Werkstoffprüfung.
Derzeit fertigen wir Auslegerteilefür
Bagger, welche wir nach Forecast bauen.
Die Einzelanfertigung umfaßt ein sehr breites Spektrum des Stahlbaues. Dazu gehören
unteranderem Installationen im Freien sowie Generator-Gehäuse.
•
Hallenfläche:4000
m2
•
Krankapazität:6T
•
Schweisser:14 Personen
•
Schweissverfahren:MIG/MAG,
TIG, AWI
•
Weldingrequirements:
EN ISO5817grade B orC
•
Toleranzengemäß:
EN ISO13920 B/F
•
Materialprüfungen:MP und US
Fertigung
von Baggerlöffeln nach Muster,
ersetzen abgenutzte Löffelzähne. Wir übernehmen die komplexe Instandsetzung
von Maschinen, von
der Zustandsaufnahme
bishin zum Zusammenbau.
•
Reparatur
gebrochener Auslegerteile
•
Erschließung/Nacharbeit
von Ermüdungsrissen
•
Instandsetzung der Aufnahmebohrungen von Löffeln durch Auftragschweißen
und mechanischer Bearbeitung.
Wir haben große
Erfahrungen an Bau von modern geschalten Stahlbauhallen.
Unsere Methode ist sehr kostengünstig und kann den Erfordernissen
weitestgehend angepaßt werden. Die genormten Gerüstelemete (Walzprofile) werden
im Großhandel eingekauft, die Sonder-Elemete werden von uns gefertigt. Die Fundament und Bodenbeton-Arbeiten
werden meist bei örtlichen Bauunternehmen bestellt, dadurch werden Transport kosten
eingaspart. Die Schalung kann von der
Blechabdeckung bis hin zum „sauberen Raum” ausgeführt werden, in Abhängigkeit vom
Verwendungszweck der Halle. Die von uns gebauten Hallen sind für die Aufnahme von Hallenkränen geeignet.
Wir bieten
mit einem Planungsbüro sowie mit erfahrenen Subunternehmern breitgefächerte baugeschäftliche
Tätigkeiten an. Egal ob es sich um die Terasse eines Wochenendhauses oder um den Hauptplatz einer Bezirkshauptstadt handelt. Wir
decken alle Bereiche von den Erdarbeiten überelektrische Installation bishin zur technischen Abnahme
ab:
•
Baugrund
•
Betonarbeiten
•
ErstellungdesOberbaus
•
Wasser,Strom,
GasInstallation
•
Ausbau
der Entnahmestellen
•
Fliesen
Bauherr:Samsung AG Auftraggeber:MAS Electronic GmbH
Fertigung von Scheindecke
und Stahlbau
Bauherr:IKEA Budapest Auftraggeber:KódGmbH
Kranbahnfertigung und komplette Installation
Bauherr:NABI GmbH Budapest
Auftraggeber: NABI GmbH
Referenzen
Hallenbaubei Brauerei
Dreher
Bauherr:Brauerei Dreher Auftraggeber: Solyszolg GmbH
Lagerhalle und Installationstechnik
Auftraggeber: R. M. Multiservice
AG
Fertigungund Montagevon Schutzgittern
Auftraggeber: Elektro-Safe GmbH
Referenzen
Instandsetzungund Erneuerung
der gesamten Stahlkonstruktion einer Eisenbahnbrücke
Auftraggeber:VV A Gund Berényép GmbH
Planung und Bau einer Fertigungshalle
Auftraggeber:Globus AG
Atrium Dachkonstruktion bei CoopStarAG
Bauherr:CoopStar AG Auftraggeber:Bau-KomplexGmbH
Referenzen
Rekonstruktion
des Hauptplatzes der Stadt Kecskemét
Auftraggeber:Stadtverwaltung Kecskemét
Rekonstruktion
der SzentErzsébet-Alle in Jászjákóhalma
Auftraggeber:Stadtverwaltung Jászjákóhalma
Rekonstruktion
des Hauptplatzes von Jásztelek
Auftraggeber:Verein für Denkmalschutz und Tradition des Gemeindes
Jásztelek
Referenzen
Lagerhalle
Auftraggeber:Kód
GmbH
Abriß
und Neubau eines Wasserturmes
Auftraggeber: Sade Magyarország GmbH
Fertigung von Elektromotoren
Auftraggeber: CGElectric System HungaryAG
Partnern
Kontakte
Jászmetál 2000
GmbH.
HUNGARY 5100 Jászberény,
Bercsényi Straße 19.
Keine Steuer: 13376646-2-16
Amtliches Registraionsnummer: 16-09-008068
Kontonummer: 69500132-10139279
Tel.: +36/57505-810; +36/57412-706
Fax: +36/57505-811
Mobile:+36/30489-9696
E-mail: info@jaszmetal.hu;jaszmetal@jaszmetal.huWeb:www.jaszmetal.hu
Webshop:www.jaszmetalshop.hu
Mr.AttilaLászló
Geschäftsführer
+36/30205-1817